Üdv:Lizaa♥
Már annyi lány nézet a szemembe, de egyiknek sem láttam benne a tűz lobogását, a vágyat. Mintha szívem az súgta volna Meny oda, csókold meg! De az eszem az súgta, Ne hogy oda meny hozzá, elfog tőled távolodni, ha megtudja milyen ember is vagy valójában. Olyan mintha két énem lenne. Az egyik ezt akarta a másik meg azt. Muszáj elmondanom mit érzek iránta. Tudnia kell hogy szeretem, de akkor azt is bekel vallanom hogy milyen is vagyok..És az a életébe kerülne belehalna a fájdalomba. Azt már én se élném túl hogyha meghalna. Nem szabad elmondanom az érzéseimet. Lekel küzdenem az érzelmeim,nem szabad meg csókolnom. Tilos! Még mindig itt van előttem, és csak néz. Biztos azt várja hogy én is bevalljam hogy szeretem. Kizárt dolog hogy elmondjam. Akkor elkel neki mondanom az igazat. Csak eltávolodna tőlem ha megtudja hogy én voltam aki végzet a családjával és én voltam aki majdnem vele is végzet. Biztos hogy megutálna, de azt nem tudnám elviselni. Nem tehetek mást itt kell hagynom, rá kell csapnom az ajtót hogy azt higgye én nem szeretem. Mire ezt kigondoltam már indultam is a kabátom ért. Fájjó szívvel, de tudtam hogy ez a helyes döntés. Elkel mennem, itt kell hagynom egyedül az otthonában, nem szabad vissza jönnöm hozzá. Kiléptem az ajtón, még mindig ott állt, láttam hogy könnyek gyűlnek meg a szemében. Láttam a női arcon legurulni az első könny cseppet, láttam rajta a csalódottságot.És ennyi, mihelyst észbe kaptam már a szájára tapattam mint egy pióca.
- Én is...- nehezemre eset kimondani a szót, de kikel mondom! - szeretlek. De nem találkozhatunk többé. - mondtam ki amit soha az életben nem akartam. Éreztem ahogy a könnyei legördülnek az arcán. Nem akartam elvenni a kezemet az arcáról, a könnyei melegséget adtak. Elkellet löknöm magamtól, ami a legjobban fájt. - Viszlát, Lia!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése